Reform oktatás


Mindenképpen érdemes visszatekinteni az időben, hogyha meg akarjuk érteni a magyarországi oktatási reformot. A rendszerváltás után az iskolák, tanintézmények az önkormányzatok fenntartásába kerültek. Ennek eredménye az lett, hogy az oktatás nagyon sokszínűvé vált. Az iskolákban nagyon sok különbség jött létre mind oktatási mind pedig anyagi téren, főleg a különböző anyagi helyzet miatt, hiszen sokat számított, hogy az adott önkormányzatnak milyen lehetőségei voltak. A nemzeti alaptantervet is újra írták, így a továbbiakban is jellemzően teljesen más lesz az oktatás,mint volt és sok újdonságra is lehet számítani.