„ Lényegesen csökkentjük az emberek, a vállalkozások életét megkeserítő, felesleges bürokratikus szabályokat, és megteremtjük a minőségi jogalkotás feltételeit. Kiszámítható, átlátható, biztonságos jogi környezetet teremtünk.

Négy év alatt áttekintjük az összes törvényt és rendeletet, és az elektronikus ügyintézésre történő áttéréssel párhuzamosan megszüntetjük a felesleges állampolgári, vállalkozói kötelezettségeket, indokolatlan adminisztratív terheket (kevesebb, egyszerűbb engedélyezési eljárás, nyilvántartás, űrlap stb.).” (Kormányprogram)

A rendszerváltoztatás óta eltelt immár több mint másfél évtizedben a közigazgatás folyamatosan változva megpróbált az elvárásoknak megfelelően az élet minden területére kiterjedő, gondoskodó állami működést megvalósítani. A magán, üzleti, vagy éppen munkahelyi ügyeink intézése során ma már szinte naponta kerülünk kapcsolatba az állam valamely igazgatási szervével. Ilyenkor sajnos gyakran megtapasztalhatjuk, hogy mit is jelent a túlburjánzó állami jelenlét, a túlszabályozottság és a feleslegesen bonyolult szabályrendszerek. A gyakori bosszankodás mellett a felesleges bürokratikus akadályok jelentős pénzügyi többlet-terhet is rónak a vállalkozókra, az állampolgárokra, sőt az államra magára is. A helyzetet jól illusztrálja a gazdasági tárca becslése, mely szerint az állami szabályozásból adódó adminisztratív terhek a GDP 6,7 százalékát is elérhetik, miközben az EU25 átlaga csak 3,5 százalék.

A kormány - átfogó deregulációs programja révén - ezért mindenekelőtt az állampolgárok és a vállalkozások adminisztratív terheit kívánja mérsékelni. A "Bürostop" elnevezésű program kiemel tizenegy - az állampolgárok és a vállalkozások szempontjából jelentős -, az igazgatási és ágazati megközelítésben ugyan nem feltétlenül összefüggő, ám az érintettek szempontjából mégis összetartozó területet. A gépjárművel, ingatlannal, fogyasztóvédelemmel, vagy éppen a vállalkozói ügyekkel kapcsolatos közigazgatási szabályok felülvizsgálatával, a felesleges jogi előírások és eljárások kiiktatásával, illetve az e-ügyintézés alkalmazási területeinek bővítésével, és használatának megkönnyítésével a jelenleginél egyszerűbb, olcsóbb, és ügyfél-centrikusabb ügyintézés válik lehetővé. A tervek szerint 2008 végéig a hazai jogszabályalkotásból eredő adminisztratív terhek egyötödével mérséklődhetnek, és kialakulnak a feltételek ahhoz, hogy 2013-ra a felére csökkenjenek.

A deregulációs program másik kiemelt célja a jogalkotás színvonalának javítása, egyszerűsítése és közérthetőbbé tétele. Ennek érdekében a jogszabály-előkészítés és a jogalkotás folyamatát olyan egységes szabályozástechnikai eszközökkel kell átalakítani, melyek biztosítják, hogy a jogalkotó az egyes jogszabályok megalkotásakor előzetesen mérlegelje a tervezet lehetséges hatásait, köztük például az adminisztratív terhek potenciális növekedését vagy csökkenését. Fontos célkitűzés továbbá, hogy a civil-gazdasági élet szereplőinek érdemi véleményei és hozzászólásai is időben beépüljenek a jogszabályokba.

A jogrendszer felülvizsgálata és a jogszabályok módosításának kidolgozása külső szakértők közreműködésével történik. A program megvalósítása során jelentős szerepet kapnak a kormányzaton kívüli állami szervek, az érdekképviseletek és szakmai szervezetek, a jogalkalmazók, valamint az állampolgárok. Javaslataik beépülnek az új szabályozásba, biztosítva ezáltal, hogy a kialakuló új eljárásrendek minden esetben tükrözzék az érintettek tapasztalatait és elvárásait. A deregulációs javaslatok értékelésén, egységesítésén, illetve a végleges javaslat kidolgozásán a minisztériumok, a kormányzaton kívüli szervek, a jogalkalmazó szervek képviselőiből és más szakértők részvételével létrehozott deregulációs munkacsoport dolgozik.

 

impresszum