„ Az önkormányzati reform keretében kezdeményezzük a választott, önkormányzattal rendelkező régiók létrehozását (...) Megerősítjük az önkormányzatok kistérségi társulásait (...) A kormány törekedni fog a települések önkéntes kistérségi társulásainak ösztönzésére, mivel csak a települések összefogása biztosíthat magas színvonalú oktatási, nevelési, szociális, egészségügyi szolgáltatást valamennyi kistelepülésen élő ember számára. A társulást ösztönző finanszírozási rendszer mellett az államigazgatási feladatok kistérségi koncentrálásával is segítjük az együttműködés erősödését.” (Kormányprogram)

Az önkormányzati reformok célja az önkormányzati rendszer által nyújtott (a decentralizáció nyomán bővülő) közszolgáltatások sokkal racionálisabb, olcsóbb, de ugyanakkor színvonalasabb teljesítményt nyújtó megszervezése, illetve ehhez igazodóan az önkormányzati autonómia finanszírozási feltételeinek erősítése. Az intézkedésekkel el kell érni, hogy

  • a közszolgáltatások nyújtásánál mindenhol érvényesüljön a racionális üzemméret;
  • a szféra működési folyamatai üzemgazdasági szempontból is ésszerűen legyenek szabályozva;
  • a nagyobb egységekben való működés révén mérséklődjenek a kiegyenlítési igények.

Az átalakításnál követelmény, hogy a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetősége mind az állampolgárok, mind a vállalkozások számára maradjon szinten vagy javuljon.