Magyarország sikere azon múlik, hogy fel tudjuk-e oldani a lemaradók több támogatást, több védelmet igénylő követelése és az elöl haladók nagyobb gazdasági, társadalmi szabadságot megfogalmazó elvárása között feszülő konfliktust. A hagyományos szociáldemokrata, liberális vagy konzervatív megoldások nem segítenek. Új politikára van szükség, amely egyaránt épít hagyományos szociáldemokrata és polgári liberális értékekre, de integrálja a jobbközép konzervativizmus törekvéseinek számos elemét is. (Kormányprogram)
A kiterjedt szociális és foglalkoztatási eszközrendszer korszerűsítésének fő célja, hogy az ellátások és szolgáltatások váljanak a mainál jobban célzottá. Jussanak el elsősorban azokhoz, akiket a mélyszegénység - kiemelten a gyermekszegénység - ellen védeni, a hátrányos helyzetükből való kilábolásukban segíteni kell.
A munkaképes korú állampolgárok számára e területeken rendelkezésre álló közpénzek felhasználásának, a közintézmények és közszolgáltatások átalakításának alapvető követelménye, hogy segítse, sőt ösztönözze az érintettek aktivitását - a szervezett gazdaságba való visszailleszkedését és a társadalmi részvételét egyaránt.
A reform jellegű intézkedések, intézményi átalakítások iránya az, hogy a szociális, a munkaerőpiaci és a társadalombiztosítási ellátások, szolgáltatások váljanak összehangoltabbá, rugalmasabbá és hatékonyabbá. Legyenek részesei a közigazgatás, az önkormányzati rendszer, az államháztartási eljárások, a képzési rendszerek átalakításának. Váljanak alkalmassá arra is, hogy ahol a közszolgáltatások piaci jellegű megszervezése erősödik, ott a szociális védelem, a foglalkoztatás-ösztönzés, a fogyasztóvédelem is rendelkezzék hasonló mechanizmusokkal, ehhez adekvát eszközökkel.
A szociális és foglalkoztatási célokat szolgáló erőforrások képzésében és elosztásában figyelembe kell venni a fenntarthatóság követelményét. A Konvergencia Programban foglaltak, az államháztartás egyensúlyának mindenkori biztosítása mellett a jóléti közkiadások felhasználásában olyan elmozdulások kívánatosak, amik az igazságosabb, hatékonyabb és korszerűbb felhasználást szolgálják. Itt is elvárandó a minőségi teljesítményekhez kötött, rugalmasabb, ellenőrzöttebb pénzfelhasználás.
A beavatkozások fő irányai: